Tehetséggondozó táborban Tatán

Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 

Immár kilencedik alkalommal szervezte tehetséggondozó művészeti táborát Tata város önkormányzata, ahová felvidéki, délvidéki fiatalok mellett rendszerint Szovátáról is meghív tehetséges fiatalokat. Az augusztus elejére szervezett tábor célja az ügyes kezű, művészetekre hajlamot mutató fiatalok motiválása azáltal, hogy szakszerű foglalkozások keretében elmélyíthetik korábbi ismereteiket illetve megismerhetnek és kipróbálhatnak különböző technikákat. A szervezők másik célja az identitástudat megerősítése, hiszen a szétszabdalt egykori Magyarország ma már határokkal egymástól elválasztott részeiből (Tatáról, Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből) érkezettek az egyhetes együttlét alatt megismerkedhetnek egymással, barátságokat szőhetnek, s beszélgetéseik során olyan ismereteket szerezhetnek egymás szülőföldjéről, életének helyszínéről, amelyek immár nem elvontak, hanem személyhez kötöttek, így aztán jobban beépülhetnek a tudatba. A több alkalommal visszajárók már kötődnek egymáshoz, nem egyszer barátokként találkoznak, s a következő találkozásig az internet jóvoltából tartják a kapcsolatot.

 

 

A tatai táborba szívesen jönnek vissza évről évre a táborlakók, mert érdekesnek találják az ottani programokat, megtisztelőnek a szervezők és oktatók figyelmét, gyönyörűnek a várost, amely mindenkit meghódít.

 

Idén a 6 tatai, 7 szőgyéni (Felvidék) és 2 magyarkanizsai (Délvidék) mellett 7 szovátai fiatal vett részt. Képző- illetve iparművészeti szekcióban mindannyian bizonyították rátermettségüket, s a táborzáró kiállításon szép munkáikban gyönyörködhettünk.

 

A szépművészeti szekció idei programjában a következő foglalkozások szerepeltek: grafika, olaj- és selyemfestészet, szobrászat, rekesz-zománc. Az iparművészetiben: fazekasság, tarisznyakészítés, rekesz-zománcozás, csuhéfigura készítés, fajátékok készítése. Az alkotások témaköre – a Liszt Ferenc év okán – a romantika volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elmondhatjuk: a szervezők erőfeszítése bizonyosan nem volt hiábavaló.

 

 

Módosítás: (2011. augusztus 27. szombat, 01:15)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés